Talán már értesült arról, hogy kerületünkben szeptember 6-tól tömegközlekedési változások lesznek, új járatok indulnak, illetve egyes már létező járatok módosított útvonalakon közlekednek. Talán arról is értesült, hogy bizonyos változtatások ellen a kerület több pontján erős lakossági tiltakozás alakult ki.
Mi a tiltakozókat képviseljük.
Az alábbiakban szeretnénk kifejteni, mivel nem értünk egyet, és elmagyarázni, miért.
1.) Miért tiltakoznak a buszjáratok ellen?
Nem a buszjáratok ellen tiltakozunk, hanem azok útvonala (141-es, 150-es), valamint járatsűrűsége miatt (Hittérítő utca).
2.) Miért tiltakoznak az útvonalok ellen?
Azért, mert az útvonalak alkalmatlanok ekkora buszközlekedésre, és jelentősen romlana az ott lakók életkörülménye, illetve nem kérték ki a lakosság véleményét előzetesen ezekről a járatokról semmilyen formában.
3.) Vannak alternatív útvonalak, megoldások?
Igen, vannak.
4.) Miért alkalmatlanok az útvonalok buszközlekedésre?
Azért, mert több szakaszon a gyalogosbiztonság nem megoldott, nincs járda, a házak 1,5-2 méterre vannak az úttesttől, nem ismerjük az úttestek teherbíró képességét, pedig pincék vannak alattuk, illetve a jelenlegi zajszint is már meghaladja a határértéket, és elviselhetetlenül sűrűséggel közlekednének.
4.) Mi a gond a Tanító - Pattantyús - Kapisztrán szakaszon?
Gyalogos biztonság: Járda hiánya mindkét oldal, kétirányú buszközlekedés mellett csupán 40-50 cm marad a gyalogosok részére, gyalogosátkelő hiánya
Közlekedés biztonság: 18 tonnás buszokkal a kanyarodási ívek nem megfelelőek, balatoni útra történő kikanyarodás balesetveszélyes
Életkörülmény romlás: zajszint meghaladja már a határértéket, a feltorlódó kocsik jelentősen emelik a légszennyezettséget, 30-as övezet megszünik
Tajékoztatás : semmilyen formában nem történt a lakosok részére
Környezetváltozás: fák kivágása szükséges
Egyéb: nem ismerjük az úttest teherbíró képességét,
Gazdaságosság: nem ismerjük az előzetes utaslétszámot, ilyen felmérést nem végeztek, valószínűleg üresen fognak közlekedni a buszok.
5.) Mi a gond a Széchenyi - Dévényi - Pannónia - Ostor szakaszon?
Gyalogos biztonság: Gyalogosátkelő hiánya
Közlekedés biztonság: 18 tonnás buszokkal, kanyarodási ívek nem megfelelőek,
Életkörülmény romlás: zajszint meghaladja már a határértéket, a feltorlódó kocsik jelentősen emelik a légszennyezettséget, 30-as övezet megszünik
Tajékoztatás : semmilyen formában nem történt a lakosok részére
Környezetváltozás: fák kivágása szükséges
Egyéb: nem ismerjük az úttest teherbíró képességét, pincék húzodnak az úttest alatt
Gazdaságosság: nem ismerjük az előzetes utaslétszámot, ilyen felmérést nem végeztek, valószínűleg üresen fognak közlekedni a buszok.
6.) Mi a gond a Hittérítő szakaszon?
Járatsűrűség: 2 percenként közlelednének a buszok, egy olyan szakaszon, ahol csak az ott lakók szállnak fel/le. A jelenlegi sűrűség több mint 2x-re nőne.
Gyalogos biztonság: Gyalogosátkelő hiánya
Életkörülmény romlás: zajszint meghaladja már a határértéket, a feltorlódó kocsik jelentősen emelik a légszennyezettséget,
Tajékoztatás : semmilyen formában nem történt a lakosok részére
Gazdaságosság: nem ismerjük az előzetes utaslétszámot, ilyen felmérést nem végeztek, valószínűleg üresen fognak közlekedni a buszok, mint ahogy jelenleg is.
7.) Mit tettek a fentiek megoldására?
2008.06.20-a óta levelezünk a XXII. Kerületi Önkormányzattal, Fővárosi Önkormányzattal, BKV-val, Közigazgatási Hivatallal, Környezetvédelmi Hivatallal, helyi civil szervezetekkel, és kérjük a problémánk megoldását.
8.) Milyen eredményeket értek el a hivataloknál?
Szinte semmit. Egyedül a Környezetvédelmi Hivatal adott ki végzést, hogy a zajszintet köteles csökkenteni az út kezelője.
9.) Miért demonstráltak 2008.08.14-én?
Azért, mert kimerítettünk minden más lehetőséget, és még érdemi megoldásra sem törekedtek a hivatalok.
10.) Mit tesznek a továbbiakban?
Minden törvényes lehetőséget kihasználva közigazgatási és államigazgatási eljárásokat indítunk az érintettek ellen, valamint folytatjuk a demonstrációt a média és nyilvánosság bevonása mellett.
11.) Ha szeretnék segíteni Önöknek, mit tegyek?
Írjon nekünk e-mailt, válaszolunk rá. Mindenkinek a segítségére szükségünk van.
12.) Felvállalnak más, hasonló problémákat is?
Igen, írja meg részletesen a problémájukat, megpróbáljuk: lob2008@extra.hu